Alexa, a virtuális asszisztens, bármilyen kérdésed megválaszolja az Amazon okos hangfalon keresztül, de egy csapat ember – a tudtunkon kívül – azon dolgozik, hogy továbbfejlesszék a képességeit.

Legalábbis erről számolt be a Bloomberg, ami szerint az Amazon embereket alkalmaz Bostonban, Costa Ricában, Indiában és Romániában, hogy naponta százával hallgassák le az Alexa készülékeket. A dolgozók, akik közül néhányan névtelenül felszólaltak, lejegyzik a felvételeket Alexa működésének fejlesztése céljából.

Ez már nem az első alkalom, hogy egy felhő alapú szolgáltatásról kiderül, hogy algoritmus helyett egy csapat ember van mögötte. Decemberben a The Information beszámolt arról, hogy a Ring kameráit Ukrajnából figyelik a vállalat alkalmazottai, amely cég tulajdonosa szintén az Alexa ötletgazdája, az Amazon. Ez bizonyítéka annak, hogy a mesterséges intelligencia, ami a számítógépes tanulás alapját is jelenti, gyakran csak emberi közbenjárással fejleszthető.

Az alkalmazottak, akik lehallgatják Alexa felvételeit, gyakran olyan kifejezéseket keresnek, mint például “Taylor Swift”, ezzel segítve azt, hogy Alexa sikeresen asszociáljon az énekesre – állítja a Bloomberg beszámolója. Viszont ezek mellett gyakran hallanak magánjellegű, vagy kifejezetten zavaró tartalmú felvételeket, csak úgy mint olyanokat, ami előtt a felhasználók rendesen fel sem ébresztették az eszközt a kulcsszóval.

A beszámolóra válaszul az Amazon szóvivője e-mailben azt a nyilatkozatot tette, hogy a vállalat nagyon komolyan veszi a felhasználók magánéletét.

– Kizárólag a felvételek nagyon kis mintáját dolgozzuk fel, hogy fejlesszük a felhasználói élményt. Ez az információ segít fejleszteni a beszédfelismerést és a természetes nyelv-felismerő rendszert, hogy Alexa könnyebben megértse a felhasználók kéréseit, és biztosítsa, hogy a szolgáltatás mindenkinek megfelelően működik.

 

Hozzátette továbbá, hogy az alkalmazottak nem férnek hozzá közvetlenül a felvételekhez fűződő felhasználót azonosító információkhoz, de egyéb biztonsági intézkedések is hatályban vannak, amik mellett zéró toleranciájuk van bármilyen visszaéléssel szemben.

– Minden információt bizalmasan kezelünk, több faktoros autentikációval korlátozzuk a hozzáférést, valamint titkosítások és az ellenőrzési környezet rendszeres felülvizsgálatával védjük azokat.

Forrás: cnet.com