A londoni rendőrség arcfelismerő programot tesztel a karácsonyi forgatagban

Nem tudni, a brit vásárlók mennyire örülnek neki, de a rendőrség egy arcfelismerő szoftverrel próbálja meg az adventi forgatagban kiszúrni a bűnözőket. A technológia alapelve nagyjából annyi, hogy lefényképezi a járókelőket, a fényképeket pedig összeveti szökésben lévő körözött bűnözők adatbázisával. A rendszer az arcok struktúrája, a szemek távolsága, az orr, a száj és az áll vonalát elemezve állítja össze minden arcról az adatait és ezeket hasonlítja össze. Amikor a rendszernél felvillan a piros lámpa, és talál egy egyezést, akkor értesítést küld a helyszínen tartózkodó rendőröknek.

A rendszer egyébként csak azon képeket fogja tárolni, amiknél egyezést talál, a többit azonnal eldobja. Napi 8 óra tesztelést terveznek London legforgalmasabb részein, mint a Sohóban, a Piccadilly Circus, valamint a Leicester tér környékén.

A programot egyébként már máskor is kipróbálták, 2016-ban és 2017-ben is futott néhány teszt, a számukkal ez év végéig szeretnék elérni a tízet. Ha minden jól megy, a jövőben focimeccseken, zenei rendezvényeken és utazási csomópontokon szeretnék majd használni, de nem mindenki van elragadtatva az ötlettől.

Ha figyelembe vesszük, hogy Kínában már ott tartanak, hogy a lakosok viselkedését figyelik ezzel a technológiával és próbálják a segítségével kiemelni a veszélyt jelentő elemeket, akkor a brit rendőrség eljárása még nagyon kezdetlegesnek tűnik: az is megengedett, hogy a járókelők megtagadják, hogy az arcukat szkennelhessék, s ezzel semmilyen szabálysértést nem követnek el.

Mire számíthatunk a jövőben?

Azért a technológia még erősen gyerekcipőben jár, ha más nem, az sok mindent elárul, hogy a rendőrök egyáltalán nem is titkolják az akciót, sőt: a helyszínen szórólapokat osztogatnak a járókelőknek és plakátokat helyeznek ki, hogy tájékoztassák őket a rendszer mibenlétéről, így az erős marketingnek köszönhetően valószínűleg egyetlen bűnöző sem fog horogra akadni az akció során.

Emellett egyesek szerint az emberi szabadságjogok megsértésnek számít, ha az utcán sétálva összegyűjthetnek róluk személyes adatokat, s civiljogi aktivisták úgy jellemezték az élő arcfelismerést, mint autoritert és veszélyest. A kritikusok szerint pedig még csak nem hatékony, ugyanis egy kimutatás alapján az „egyezések” 98%-a minden alkalommal fals.

A tech cégek sem maradtak csendben, a Microsoft is arra sürgette a döntéshozókat, hogy csak bírósági végzéssel és csak kifejezett vészhelyzet esetén használhassák a technológiát – az arcfelismerés tökéletesítése, kontrollálása és a technológia használata körüli törvények és szabályrendszerek megalkotása a jövő egyik nagy kihívása lesz.

Forrás: zdnet.com