A címben szereplő kérdés nem feltétlenül pontos, ugyanis nem csak az utazási szokásainkat fogja átformálni, hanem az egész társadalmunkat. Szakértők szerint forradalmi újítások várhatók a közlekedésben – még forradalmibbak, mint eddig.

Nem kockáztatunk nagyot azzal a kijelentéssel, hogy a technológiai fejlődés új utakat nyit majd a közlekedésben is.

Az önvezető autók kora már itt van (lásd Tesla, Volkswagen), s biztosak lehetünk benne, hogy a közeljövőben egyre szélesebb körben fogjuk alkalmazni. Könnyebb, gyorsabb és sokkal olcsóbb lesz majd eljutnunk A-ból B-be, s az önvezető autóhálózatnak köszönhetően optimalizálhatjuk a közösségi közlekedést. A jövőbeli elterjedést tekintve előreláthatóan a taxisok és szállítmányozás fogja megérezni, de az emberek életében és a munkahelyek tekintetében is sokat jelent majd. Mivel a munkához nem szükséges majd emberi tényező, jóval olcsóbbá válik a szállítás és az utazás, ennek negatív hozadékaként pedig megszüntet majd számtalan munkahelyet – miközben persze új fejlesztőkre és mérnökökre lesz szükség, de egészen biztos nem akkora számban.

Hyperloop

A század legnagyobb újításának számít a szállítmányozásban, s bár sokan a vasút jövőjeként aposztrofálják, ez a szállítási forma teljesen más, mint a vonatok. Annyiban hasonlít, hogy kötöttpályás és hogy vasúti kocsikhoz hasonló szerkezetekbe kell majd beszállnunk, de a technológia messze meghaladja a vasútét. Tulajdonképp egy ritkított levegőjű csövet jelent, melyben az utaztatás célját szolgáló kapszulák közegellenállás nélkül, egy vékony légpárnán száguldanak. A minimális súrlódásnak és ellenállásnak köszönhetően a sebességük 1200km/h-ás is lehet, amivel a hyperloop a repülés versenytársává válhat.

Persze a technológia kiforratlan, egyelőre rengeteg a kritikus hang, főleg a biztonság tekintetében, amellyel a hyperloopba beszálló cégeknek meg kell küzdeniük. Ennek ellenére az elkövetkezendő években nagyobb városokat, s később egész kontinenseket köthetünk majd össze, ami soha nem látott távlatokat nyit majd a közlekedésben, az ingatlanpiacon és a munkaerőpiacon.

Munkaerő-piaci változások

A jelenleg óriásinak számító távolságok lecsökkennek, ha napi több száz kilométereket leszünk képesek ingázni rövid idő alatt. Ennek következtében átalakulnak a városok, a határaik kitolódnak, s sokkal nagyobb munkaerőpiacról meríthetünk majd. Új lehetőségek nyílnak majd a gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő társadalmi rétegek számára, különösen ha figyelembe vesszük, hogy van olyan amerikai település, amely esetén felmerült a buszhálózat lecserélése automata gépparkra. A gazdasági szempontból bizonyára előnyös lépés természetesen még várat magára, mert egy kiforratlan technológiát senki sem fog a gyakorlatban alkalmazni egészen addig, míg a gyermekbetegségeire nem tudnak a gyártók gyógyírt találni.

A vasút nélküli vasút

Korszakalkotó ötletek természetesen nem csak az USA-ban születnek. Még 2017-ben jelentették be a klasszikus hálózat kiépítése nélkül üzemeltethető villamos bevezetésének tervét Kínában. A technológia lényege, hogy vasúti sín helyett egy felfestést követ a villamos, ezáltal kötött pályán mozog ugyan, de mégsem szükséges a szokásos dupla sínpárt lefektetni hozzá. A hálózat kiépítése és a rendszer üzemeltetése 10%-kal olcsóbb, mint a metróé. Tulajdonképpen a vonat, a villamos és a busz szerelemgyerek lenne, a lenti videóban pedig látható a működése a gyakorlatban.

Tulajdonképpen kellően rugalmasan lehetne kezelni a szerelvények számát, ezáltal a szállítható utasok mennyiségét. A maximális sebessége 70km/h, ami a városi közlekedésben teljesen ideális. Gondoltak a mozgássérültekre is, tehát a kivitel minden szerelvény esetén alacsonypadlós. A járműt az különbözteti meg a már létező gumikerekeken guruló villamosoktól, hogy képes az útvonalán módosítani dugók esetén például – ehhez természetesen kiforrott GPS technológia és útfigyelő rendszer szükséges. A megtehető út teljes feltöltöttség esetén 40km, az akkumulátorokat az álomásokon töltik fel, melynek ideje egy 5 km-es útra 30 másodperc, egy 25 km-es hosszabb távolságra pedig 10 perc.

A tervek szerint 2018-ban már be is vezették volna Zhuzhou városában, de a 2017 júniusi bejelentés óta semmilyen hír nem érkezett arról, hogy elkezdték-e kiépíteni a hálózatot, illetve ha igen, akkor hogy állnak vele.

Ettől függetlenül persze jól látszik, hogy a világ számos pontján próbálnak elmozdulni a technikai újítások felé a közlekedésben is, s bár biztosan nem minden ötlet fog megvalósulni, a következő években nagy változásoknak nézhetünk elébe.

 

Felhasznált forrás: zdnet.com